Gyorsmenü

Hallgatók

Ujvári János diplomadíj-pályázat - 2015. őszi félév

Ujvári János diplomadíj-pályázat - 2015. őszi félév

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2015/2016. tanév őszi félévében is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok négy kategóriában 150, 125 és 100 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.

Összeíró toborzás a 2016. évi mezőgazdasági Gazdaságszerkezeti Összeíráshoz

Központi Statisztikai Hivatal

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016. június 1 és 30. között mezőgazdasági Gazdaságszerkezeti Összeírást (GSZÖ 2016) hajt végre, melyhez felsőoktatási intézményben tanuló, saját eszközzel (tablet, laptop) rendelkező hallgatókat is keres összeírónak. Az összeírásban résztvevőkkel a KSH megbízási szerződést köt. Az összeírás során a mezőgazdasági tevékenységhez használt földterületről és vetésterületről, állatállományról, továbbá a munkaerővel kapcsolatos adatokról, illetve néhány kiegészítő információról gyűjt adatokat a KSH.

Szent István Ösztöndíj

A Szent István Egyetem Tanácsa által 2002-ben alapított Szent István Ösztöndíj kiírásásra került a 2015/2016. tanévre is. A pályázat benyújtási határideje 2015. november 15., a pályázati felhívás a csatolt dokumentumban olvasható.

Mezőgazdasági adminisztrációs állás

Ágicstej

Az Ágicstanya tehenészet, állást hirdet a következő munkakör betöltésére felsőfokú agrárvégzettségű szakemberek számára: A vállalkozás mezőgazdasági tevékenységeinek adminisztrációs ellátása, folyamatok kiértékelése, tervezése. A részletes tudnivalók a mellékelt felhívásban olvashatók.

Pályázati felhívás demonstrátori megbízásra a 2015/2016. tanévre

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar - a demonstrátorok foglalkoztatásáról szóló 2/2014. Dékáni Utasításban foglaltak alapján - pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2015/2016. tanévre.

„A média hatása a gyermekekre és fiatalokra”

„A média hatása a gyermekekre és fiatalokra”

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1998 óta nyolcadszor rendezi meg Nemzetközi Médiakonferenciáját, „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával. Az idei konferencia időpontja és helyszíne: 2015. szeptember 29-30 - október 1. (kedd-szerda-csütörtök), Ramada Hotel Lake Balaton, Balatonalmádi. (Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.)

A konferencia tematikáját plenáris üléseken és szekciómunka során dolgozzuk fel.Várható szekcióbeosztások:

Nyílt nap az InterContinental Budapest hotelben

Nyílt nap az InterContinental Budapest hotelben

Az InterContinental Budapest hotel 2015. szeptember 14-én, 9:00-14:00 között nyílt napot tart. Itt lehetőség nyílik megismerni a szálloda egyes részelgeinek működését, beszélgetni a szálloda vezetőivel, illetve szakmai gyakorlati helyek iránt érdeklődni, jelentkezni. Aki szeretne jelentkezni a meghirdetett szakmai gyakorlati pozíciókra, hozzon magával magyar és angol nyelvű önéletrajzot! A nyílt napra történő jeletnekzés határideje: 2015. szeptember 8. Bővebb információ a csatolt posztereken olvasható.

GTK kari nap

GTK kari nap

2015-ben is megrendezzük kari napunkat, melynek időpontja 2015. szeptember 24. csütörtök lesz. A sportversenyek mellett idén mindenki megtalálhatja a hozzá illő programot, melyről az esemény Facebook-oldalán is folyamatosan lehet tájékozódni.

Könyvelő gyakornoki pozíció

Könyvelő gyakornoki pozíció

A Meyer & Levinson Kft. budapesti irodájának könyvelési osztálya teljes munkaidős könyvelő gyakornokot keres. A jelentkezés módja angol és magyar nyelvű fényképes önéletrajzzal, melyet az info@meyerlevinson.com címre kell küldeni. Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 31. Részletes tájékoztatás a mellékelt dokumentumban olvasható.

Pótfelvételi német nyelvű szakfordító képzésre

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi és Tanárképző Intézete német szakfordító szakirányú továbbképzésre pótfelvételit hirdet.

Oldalak