Gyorsmenü

Pályázat, ösztöndíj, munka

Gyakornoki pozíció

Az Intenset Sport Kft. egy startup vállalkozás, melynek keretében egy egyedülálló életmódprogramot hívtunk életre. Saját kidolgozású edzéstervvel és diétával rendelkezünk, valamint saját márkás étrend-kiegészítőink forgalmazásával foglalkozunk. Csapatunk erősítésére keresünk marketing gyakornokot.

Gyakornoki program

Az iTeam Holding Zrt. elkötelezett a fiatal munkavállalók foglalkoztatása mellett. Gyakornoki programjuk célja, hogy a cégünkhöz érkező fiatalok elméleti tudásuk mellé gyakorlati tapasztalatot szerezzenek.

GTK siker a K&H pályázaton

A K&H Bank  által 2019-ben, 5. alkalommal  kiírt „A fenntartható agráriumért” ösztöndíj pályázaton Pintér Levente Elemér vezetés és szervezés mester szakos hallgatónk a mester képzésben résztvevő hallgatók kategóriájában második helyezést ért el.

Nyári Egyetem

Nyári Egyetem

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet alatt működő Climate KIC köz-magán társulás (PPP) Catapult programbeli PhD őszi iskolája egy ingyenes, angol nyelvű elméleti & gyakorlati oktatás Budapesten és Valenciában 2019. szeptember 16. - 28. között a Fenntartható Rövid Élelmiszerellátási Láncokról.

SAS Szakdolgozat Verseny

SAS Szakdolgozat Verseny

A SAS Institute ismét meghirdeti „A Legjobb Szakdolgozat Verseny”-t a 2018 és 2019 évben végzett hallgatók részére, akik a szakdolgozatukat a SAS programjainak felhasználásával írták . A dolgozatokat június végéig kell pdf formátumban elküldeni az education@hun.sas.com  e-mail címre. A részletek a mellékelt plakáton olvashatók.

Dura László Díj pályázati hirdetmény 2019.

Dura László Díj pályázati hirdetmény 2019.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2019-et.

Részletek és felhívás a csatolt dokumentumban.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj 2019/2020

kiemelkedő tanulmányi eredményű, szakmai téren kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részére az oktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz egy tanév időtartamára.

Gyakornoki pozíciók

Az alábbi linken megtalálhatóak a MKB Bank jelenlegi nyitott gyakornoki pozíciói, melyekre sok szeretettel várjuk a SZIE hallgatóinak jelentkezését szakmai gyakorlatra. Illetve természetesen sok szeretettek várjuk azoknak a hallgatóknak a jelentkezését is, akik nem szakmai gyakorlati, hanem gyakornoki helyet keresnek.

Bővebben: https://mkb.karrierportal.hu/allasok?Y29udGVudCUzRGd5YWtvcm5vayUyNguuzzuuzz=#!

Gyakornoki pozíció

Partnerünk, a HUNGEXPO HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. 2020 januártól/februártól keres olyan gyakornokokat, aki kötelező szakmai gyakorlatát Magyarország legnagyobb kiállítás szervezőjénél  szeretné majd tölteni.

A következő területekre lehet pályázni:

EIT Food Nyári Egyetem

Az EIT Food Nyári Egyetemre az alábbi három különböző témában tett közzé a felhívást.

Oldalak