Kutatók éjszakája 2014.
SZIE GTK Tudományos Diákkör - Kutassunk a tudományban hallgatói szemmel!
Programvezetők, programszervezők:
Urbánné Malomsoki Mónika, Némediné Dr. Kollár Kitti, Nagy Adrienn, Czabadai Lilla
Helyszín: Főépület, I. előadó melletti zsibongó
Időpont: 14:00 - 19:00
A programon a kisgyermekek a tudományos diákkör jelképének, a fülesbagolynak a készítésével, rajzolásával, színezésével foglalkozhatnak.
A felső tagozatos és a középiskolás diákok és a felnőttek kipróbálhatják tudásukat játékos feladatok segítségével, valamint megismerhetik a Tudományos Diákkör munkáját, ízelítőt kaphatnak a Tudományos Diákköri Konferenciák hangulatából játékos vetélkedő formájában.
A SZIE GTK Tudományos Diákkör - Kutassunk a tudományban hallgatói szemmel! című program rendkívül nagy érdeklődésnek örvendett.
A kisgyermekek főként baglyokat színeztek, virágokat hajtogattak, míg a nagyobb gyermekek és a felnőttek a játékos vetélkedőn vettek részt.
A vetélkedő keretén belül azokat a feladatokat hajtották végre, melyeket egy Tudományos Diákkörös is megtesz felkészülése során. Egy meghatározott fogalom szakirodalmát keresték a mini könyvtárunkban, egyéni felmérésként kérdőíveztek, 5 sorban összefoglalták a fogalomról megismerteket, majd prezentáltak a Bizottságunk előtt. Aki részt vett a játékban oklevelet, tollat és matricákat kapott.
Minden korosztály számára jó lehetőség volt kéznyomát a helyszínen hagyni, mely kéznyom a jövő évi Kutatók éjszakája programon is ott lesz, várva tulajdonosát!
Csatolmány | Méret |
---|---|
ke2014_gtk_tdk.jpg | 2.17 MB |
kutatok_ejszakaja2013.jpg | 531.71 KB |
kutatok_ejszakaja_1_2014.jpg | 276.26 KB |