Hírarchívum

Dr. Mamadou Sidibé tiszteletbeli konzul látogatása a GTK-n

Dr. Mamadou Sidibé, tiszteletbeli konzul Maliból látogatást tett a GTK-n. Találkozott a Kar vezetőivel és a Karon tanuló Maliból érkezett diákkal. A tárgyalás célja Mali és Magyarország, köztük a SZIE GTK oktatási kapcsolatainak erősítése volt. Konzul úr évekkel ezelőtt szintén Magyarországon szerzett diplomát, ezért fontosnak tartja a kapcsolatok felélénkítését a felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás területén.

Föld Napja Ünnepség az egyetemi óvodában

Föld Napja Ünnepség az egyetemi óvodában

Április 24-én a Föld Napja alkalmából a Szent István Egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Karának 10 főből álló kis csapata látogatott el az egyetemi óvodába. Közel 100 kisgyerek és az óvonénik fogadták nagy szeretettel a nemzetközi hallgatókat és a kísérőiket. A külföldi hallgatók színes és kreatív mini-előadásokat tartottak az érdeklődő gyerekeknek, ahol beszéltek az országaikról, azok jellemző állatairól, növényeiről és a környezetvédelem fontosságáról. Az előadók bemutatkozása után az ovisok megtippelhették, hogy ki melyik országból érkezett.

Támogatás innovatív ötletek megvalósításához

Az EIT Food HUB Magyarország az EIT Food  Global Food Venture program keretében 6 hónapos támogatást kínál olyan PhD hallgatók részére, akik innovatív ötletüket szeretnék megvalósítani.

A programmal kapcsolatos részletes információk az alábbi oldalon találhatóak.

https://www.eitfood.eu/programmes/global-food-venture-program

 

A jelentkezési határidő 2018. május 7.

A sokarcú Bag – könyvbemutató

A második tábor eredményeit is közzéteszik; az Acta Regionis Rurum Bagról szóló 11. kötetének bemutatóját május 2-án, délután fél 4-kor tartják Gödöllőn, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézetének Szénay termében.

Tanulmányi ösztöndíjlehetőség Bhutánban

Tanulmányi ösztöndíjlehetőség Bhutánban

Vonz az ázsiai kultúra? Szeretnél külföldön tanulmányokat folytatni? Itt a vissza nem térő lehetőség! Tanulj Bhutánban, a Royal Thimphu College-ban (https://www.rtc.bt/)!

Conference programme of the 3rd International Young Researcher Scientific Conference

 3rd International Young Researcher Scientific Conference

The conference programme of tthe 3rd International Young Researcher Scientific Conference on “Sustainable Regional Development - Challenges of Space & Society in the 21st Century” is now available in the "Csatolmány / Attached files" section below.

A „Térségi Virág Mozgalom” I. mentor-diák találkozója

A „Térségi Virág Mozgalom” I. mentor-diák találkozója

A „SMART Communities” SKHU/1601/4.1/210 projekthez kapcsolódóan a Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar oktatói és hallgatói április 19-20-án vettek részt a projekt keretein belül, hátrányos helyzetű térségekben megvalósuló „Térségi Virág Mozgalom” elnevezésű mentorprogramban és megtartották a program „I. Mentor-diák találkozóját”.

Első helyezés a Corvinus plakátversenyén

A SZIE Ellátási lánc csapat plakátja a közönség szavazatok és a szakmai zsűri összesített eredménye alapján a legjobbnak bizonyult a benyújtott pályamunkák közül. A Budapesti Corvinus Egyetem Logisztika Klubja a Logisztika Napja alkalmából rendezett plakátversenyt, melyre minden felsőoktatási intézmény hallgatói csoportjai nevezhettek. A poszter pályázat témája a fenntarthatóság és a logisztika kapcsolata volt.

Álláslehetőség a UPS-nél

A UPS Magyarországon kiscsomag-szállítási és ellátási lánc kezelési szolgáltatásokat egyaránt nyújt, Vecsésen található központjában több mint 120 ember dolgozik. A UPS-t szinte kezdetektől a csomag szállítás és a logisztika úttörői között tartották számon. Az eltelt több mint 100 év során a kis futárszolgálatból a világ egyik legnagyobb csomagszállító vállalatává nőtte ki magát, mely globális piacvezető az ellátási lánc és az áruszállítási szolgáltatások területén. Mára a UPS több mint 220 országot és régiót szolgál ki.

RIS Fellowships project

RIS Fellowships project is looking for talents from higher education who will become future food sectors’ employees or will set up their own businesses.

See further details in the documents attached.

 

We kindly inform you that the application deadline has been extented. 

The new deadline is 15.05.2018.

Oldalak