Gyorsmenü

Új évfolyam a fizetésképtelenségi szakember képzésen

A Budapesti Képzési Helyen február 12-án az ötödik új évfolyam indítására került sor a felszámolóbiztosi szakirányú továbbképzésen. A képzésre beiratkozott hallgatókat dr. Kovács László szakfelelős köszöntötte.  Röviden ismertette a képzés 2012-ben történt indításának előzményeit, az immár három végzett évfolyam oktatásával összefüggő tapasztalatokat, valamint a GTK stratégiai partnerének, a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) képzésben betöltött meghatározó szerepét. Az új évfolyam az elmúlt évek oktatási tapasztalatai és a hallgatói értékelések, visszajelzések alapján módosított mintatanterv szerint kezdte meg tanulmányait. A képzés folyamatos minőségi megújítása az egyik feltétele annak, hogy képesek legyünk újabb és újabb évfolyamokat indítani – hangsúlyozta a szakfelelős.

A képzésnyitó tájékoztatón részt vett Filip György, a FOE elnökségi tagja, és Szabó Zsolt, a FOE Oktatási Bizottságának elnöke, akik mindketten a GTK címzetes egyetemi docensei.  

Filip György a FOE képviseletében köszöntötte a hallgatókat, beszélt a fizetésképtelenségi üzletág általános helyzetéről, a területen működő cégek megítéléséről, kilátásairól és a szakmai kihívásokról.   

A képzéshez kapcsolódóan fontos megjegyezni azt is, hogy a SZIE GTK-n folyó fizetésképtelenségi szakember képzés elismeréseként értékelhető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Szent István Egyetem között 2015 júniusában létrejött együttműködési megállapodás eredményeként a SZIE szervezésében került sor a felszámolóbiztosok jogszabályban előírt kötelező szakmai továbbképzésére. A SZIE Szaktanácsadási és Továbbképzési Központja által lebonyolított, valamint a SZIE GTK KJMI Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszéke és a FOE szakmai közreműködésével összeállított képzési program keretében három képzési napon alkalmanként közel 400 fizetésképtelenségi szakember oktatására került sor. A kötelező továbbképzés jogszabályi feltételei az idei évben megváltoztak ugyan, de a képzésért felelős, az Igazságügyi Hivatal szervezetén belül működő Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája továbbra is a SZIE együttműködésével kívánja a képzést megvalósítani.

A tájékoztató zárásaként Csadóné Gregus Piroska titkárságvezető-helyettes és Novák Tímea, a Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszék igazgatási ügyintézője tartott a hallgatók számára tájékoztatást a Neptun és az e-learning rendszer kezeléséről, valamint a tanulmányok folytatásával kapcsolatos gyakorlati  ismeretekről.

Kategóriák:
Új évfolyam a fizetésképtelenségi szakember képzésen
Új évfolyam a fizetésképtelenségi szakember képzésen
Új évfolyam a fizetésképtelenségi szakember képzésen
Új évfolyam a fizetésképtelenségi szakember képzésen