Gyorsmenü

Tanulmányút Átányon és Cserhátszentivánon

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának két csoportja is tanulmányúton vett részt május végén és június elején.

Nagyné Dr. Molnár Melinda egyetemi docens vezetésével a Heves megyében található Átány településre látogattak az egyik csoport tagjai, akiket Gönczi Mihály polgármester és Jámbor Dénes önkormányzati képviselő fogadott. A résztvevők megismerhették a települést és tájékoztatást kaptak a település önkormányzatának tevékenységéről, majd megtekintették a település nevezetes épületeit.

Dr. Farkas Tibor egyetemi docens vezetésével a nógrád megyei Cserhátszentiván településre látogatott a másik csoport, ahol Kovács Éva fogadta a csoportot a települési önkormányzat képviseletében. Ismertette a  település adottságait, bemutatta a település nevezetességeit és tájékoztatást adott a településen folyó fejlesztésekről.

A két tanulmányútnak hasonló volt a célja: a nyári kutatótábor előkészítése, melynek keretében a települések lakosságának minél szélesebb körű kérdőívezése, és az ott tevékenykedő gazdálkodókkal, vállalkozókkal történő mélyinterjúk készítése lesz a feladat.

A tanulmányutakat az NTP-TDK-13-036 "Tudományos Diákköri kutatások és programok a SZIE GTK-n" projekt keretén belül valósultak meg, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Nemzeti Tehetség Program és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogat.


Kategóriák:
Tanulmányút Átányon és Cserhátszentivánon
Tanulmányút Átányon és Cserhátszentivánon
Tanulmányút Átányon és Cserhátszentivánon
Tanulmányút Átányon és Cserhátszentivánon
Tanulmányút Átányon és Cserhátszentivánon