Oktatók és hallgatók parlamenti látogatása
Május 6-án a gödöllői karok hallgatóinak egy csoportja és a KJMI Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszékének munkatársai látogatást tettek a parlamentben. A csoport találkozott dr. Kövér László házelnökkel, aki protokolláris formaságoktól mentes, oldott hangulatú beszélgetés keretében válaszolt a hallgatók kérdéseire. Többek között szóba került a fiatalok kivándorlása, az egyetemi autonómia, az egyetemi oktatás színvonala és a monarchikus, republikánus államforma kérdése is. A házelnök úr nem a kormányzati intézkedéseket és a sajtóból általában jól ismert álláspontot ismertette, hanem saját személyes tapasztalatait, ezekből levont véleményét osztotta meg a résztvevőkkel. A találkozó végén a magyar parlamentarizmus történetét, az országgyűlés szervezetét, működését és országgyűlés épületét bemutató tartalmas könyvet kaptak ajándékba a csoport tagjai.
A parlamenti látogatás második részében a történelmi múlt és jelen hangulatát egyaránt megtapasztalhatták a résztvevők. Lelkileg is felemelő érzés a kupolacsarnokban a Szent Korona és a koronázási jelképek előtt állni. Ebben a környezetben és ilyen személyes találkozás alkalmával érthető meg és érezhető át, hogy történelmünk örökösei és részesei vagyunk.
Mivel a látogatás időpontjában nem volt ülésnap, a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy a mindenkori törvényalkotás helyszínét, a parlament ülésteremét is meglátogassák. Néhány miniszteri bársonyszék nagyon népszerű volt a hallgatók körében, és többen megragadták a lehetőséget arra is, hogy a helyszínen gyakorolják parlamenti szűzbeszédjüket.
A résztvevők arcából, szavaiból ítélve a parlamenti látogatás több volt tanulmányútnál: a konkrét ismereteken, tapasztalatokon kívül lelki töltést is adott.