Gyorsmenü

„Legyél Te is jogÁSZ!” - kari jogesetmegoldó verseny 4.0.

A Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszék november 5-én negyedik alkalommal rendezte meg a „Legyél Te is jogÁSZ!” kari jogesetmegoldó versenyt.  A versenyt egyidejűleg két helyszínen, Gödöllőn és a Budapesti Képzési Helyen szerveztük meg összesen 171 hallgató részvételével.

A verseny két fordulóban került lebonyolításra, az első fordulóban 10 kérdésből álló tesztfeladatot kellett megoldani. A helyes válaszadáshoz elsősorban a Nemzeti Jogszabálytár (www.njt.hu) internetes adatbázist használhatták a hallgatók.  25 perc felkészülési idő után 25 perc állt rendelkezésre az e-learning rendszerbe feltöltött teszt kitöltésére.

A 2. fordulóba azok a versenyzők jutottak tovább, akik a 10 kérdésből legalább 4-re helyes választ adtak. (Az eredeti versenykiírás szerint a 2. fordulóba jutáshoz legalább 5 helyes válaszra lett volna szükség, az eredményeket látva azonban enyhitettünk a követelményen. Lehet, hogy túl nehezek voltak a kérdésekJ?)

A 2. fordulóba Gödöllőn 100 hallgatóból 28-an, a BKH-n 71 hallgatóból szintén 28-an jutottak be.

A 2. fordulóban négy - társasági jogi, munkajogi, dologi jogi, valamint alkotmányjogi jellegű - jogesetet kaptak a hallgatók, amelyeket a Nemzeti Jogszabálytár, valamint a tanszéki jegyzet segítségével 90 perc alatt kellett megoldaniuk.

A verseny helyezettjei:

Név

képzési hely, szak, évf.

díj

I. Mátrai Levente József

Gödöllő, KM BA II. évf.

25 000 Ft

II. Győri Zsanett Karolina

BKH, TV BA I. évf.

20 000 Ft

III. Tóth Anna Bettina

Gödöllő, KM BA II. évf.

15 000 Ft

IV. Gazda Csaba Vince

Gödöllő, GM BA II. évf.

könyvjutalom

V. Lengyel Kinga Éva

BKH, EE BA II. évf.

könyvjutalom 

VI. Borbély Evelin

      Kiss Noémi

Gödöllő, KM BA II. évf.

Gödöllő, PSZ FOSZK I. évf.

könyvjutalom

könyvjutalom

Az 1-6. helyezettnek járó díjak átadására november 21-én a Magyar tudomány Ünnepe alkalmából rendezett, „Szabálysértési és gazdasági büntetőjogi ismeretek közgazdászoknak” című könyvbemutatón került sor a GTK Kari Tanácsteremben.

Valamennyi résztvevőnek köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki a versenyre fordított plusz energiáért és azért, hogy „megküzdöttek” a feladványokkal. A második fordulóba bejutott, valamint a díjazott hallgatóknak gratulálunk. Bízunk abban, hogy több a versenyen részt vett hallgatóval a tanszék további programjain is fogunk találkozni és közös szakmai munkát fogunk folytatni.

Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszék