Gyorsmenü

Nemzetközi

SZIE delegáció járt a Russian State Agrarian University - Moscow Timiryazev Agricultural Academy-n

SZIE delegáció járt a Russian State Agrarian University - Moscow Timiryazev Agricultural Academy-n

2019. áprilisában a Szent István Egyetem delegációja tett látogatást a Russian State Agrarian University - Moscow Timiryazev Agricultural Academy-n.

MBA hallgatók a Lázár Lovasparkban, Domonyvölgyben

MBA hallgatók a Lázár Lovasparkban, Domonyvölgyben

2019. április 15-én a februárban indult diplomácia és nemzetközi szervezetek specialista executive MBA szak külföldi hallgatói látogatást tettek a Lázár Lovasparkban, melynek célja volt a magyar lovas tradíciók, valamint a magyarországi turizmus helyzetének megismerése. A szakmai tanulmányút illeszkedik a képzés mintatantervéhez, melyben a magyarországi történelem, kultúra, valamint a gazdasági ágazatok – azon belül a turizmus – áttekintése két félévben is szereplő kötelező tantárgy.

GTK az INFOPROG 2019 versenyen Füleken

A SZIE GTK idén már másodszor vett részt az Kárpát-medence magyar középiskoláinak meghirdetett informatikai verseny előkészítésében, valamint a helyi döntő feladatainak értékelésében 2019. április 11-12 között. A döntőben idén 4 ország 15 iskolájának 66 versenyzője mérettette meg magát. A döntőnek a felkészítőtanárokkal és a zsűritagokkal együtt 95 résztvevője volt. A fiatal versenyzőknek táblázatkezelési, szövegszerkesztési, programozási, prezentációs és adatbázis-kezelési feladatokat kellett megoldaniuk.

A Fulbright Bizottság az alábbi négy kategóriában hirdet ösztöndíjakat az Egyesült Államokba.

A Fulbright Bizottság az alábbi négy kategóriában hirdet ösztöndíjakat az Egyesült Államokba.

9th International Conference on Management

A 2012. és 2015. évek után, 2019. június 13-14-én ismét Gödöllő lesz az International Conference on Management (ICoM) angol nyelvű nemzetközi konferenciasorozat helyszíne. A már kilencedik alkalommal megrendezett ICoM házigazdája a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara, mely tudományos konferencián európai, ázsiai, afrikai és amerikai szakemberek vitathatják meg menedzsment témájú kutatásaik legújabb eredményeit.

SZIE küldöttség látogatott az Uráli Állami Agrártudományi Egyetemre

Jekatyerinburgba, az Uráli Állami Agrártudományi Egyetemre látogatott március 18-től -  22-ig a Szent István Egyetem 6 fős küldöttsége. A Dr. Helyes Lajos tudományos rektorhelyettes által vezetett delegáció, melynek tagja volt Dr. Káposzta József, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja is, részt vett az oroszországi egyetem fennállásának 79. évfordulója alkalmából „A mezőgazdaság digitalizációja – fejlődési stratégia” címmel rendezett nemzetközi tudományos konferencián. Dr. Helyes Lajos rektorhelyettes tiszteletbeli társelnöki feladatokat látott el a plenáris ülésen. A konferencián Dr. Ritter Krisztián és Dr. Péli László, a Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar egyetemi docensei tartottak szakmai előadásokat a digitalizáció szerepéről a magyar terület- és vidékpolitikában. A plenáris előadásokat követő ünnepi program keretében Dr. Helyes Lajos rektorhelyettes köszöntötte a 79. születésnapját ünneplő intézményt. A konferencia alkalmával a SZIE küldöttsége találkozott a Jekatyerinburgban működő magyar főkonzulátus vezetőjével, aki újra támogatását fejezte ki Egyetemünk és az orosz partnerintézmény között folytatandó tudományos és oktatási együttműködés mellett.

A nemzetközi konferenciát az Uráli Állami Agráregyetem rektorával, tudományos és oktatási rektorhelyetteseivel, dékánjaival és vezető kutatóival folytatott kerekasztal-megbeszélés előzte meg, melynek keretében jövőbeli közös kutatási területek kerültek meghatározásra. Az együttműködés további lehetőségeit tekintve Egyetemünk valamennyi Kara érdekelt lehet a kooperációban.

Záró rendezvény a Josai Nemzetközi hallgatóknak

Záró rendezvény a Josai Nemzetközi hallgatóknak

Március 22-én zajlott a záró rendezvény a japán hallgatóknak. A hallgatók február 25-én érkeztek Magyarországra és egy hónapot töltöttek a GTK-n. Látogattak turizmussal kapcsolatos tárgyakat és emellett részt vettek egyéb színes programokon, mint például szállodalátogatás, budapesti kirándulás és egyéb szakmai kirándulás. A zárórendezvényen prezentációkat tartottak és beszámoltak az itt szerzett élményeikről és tapasztalataikról.

Mizuta Ösztöndíj felhívás

Mizuta Ösztöndíj felhívás

Ha kedvet érzel hozzá, hogy 1 évet Japánban tanulj, akkor itt a lehetőség! A Mizuta ösztöndíjprogram magyar hallgatóknak nyújt lehetőséget arra, hogy egy éven keresztül Sakadóban, a Josai Egyetemen folytathassanak tanulmányokat. Beadási határidő: 2019. április 18.

További információk a csatolt dokumentumokban, valamint Shimizu Nana tanárnőtől kaphatók.

Georgikon Napok nemzetközi tudományos konferencia

Idén ősszel 61. alkalommal rendezik meg a Georgikon Napok nemzetközi tudományos konferenciát Keszthelyen.

A rendezvény témája: Innovációs kihívások a XXI. században

Fővédnök: Dr. Birkner Zoltán,
a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

Előadásokat várunk a következő fő területeken:

1. Állattenyésztés és takarmányozás

2. Növénytermesztés, növénynemesítés, növényvédelem

3. Kertészet és szőlészet

4. Talajtan és agrokémia

5. Környezet- és vízgazdálkodás

Japán hallgatók látogatása a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

Március 6-án Karunkra látogattak a Josai Nemzetközi Egyetem Nemzetközi Humanitárius Kar hallgatói. A diákok minden évben március elején látogatnak el a V4-es országok egyetemeire. A rendezvényen részt vevőket Dr. Káposzta József, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja köszöntette, majd a Josai hallgatók a kultúráról és egyetemükről tartottak előadást. Ezt követően a magyar hallgatók prezentációja következett sportról, kultúráról és Egyetemünkről. A rendezvény egy közös japán workshoppal záródott.

Oldalak