Gyorsmenü

Kari pedagógusnap családi körben

A 2014/2015-ös tanév is elszállt. A sok megrendezésre kerülő rendezvény, a záróvizsgák, a diplomaátadó, valamint a tanévzáró körüli izgalmak és sürgés-forgás után, a GTK dolgozóinak alkalmuk nyílt egy kis kikapcsolódásra. Június 20-án, szombaton ugyanis azért jöttünk az egyetemi Dobópályára, hogy megálljunk egy napra, a hagyományos Családi sportnapra és Pedagógusnapra.

A program nyitásaként dr. Káposzta József dékán értékelte az évet, elmondta, hogy számos „megmérettetésen” vagyunk túl, példának megemlítette a nemrégiben lezajló akkreditációkat és hogy Karunk megszerezte az ISO minősítést. Megköszönte mindenkinek a sok munkát és a fáradságos túlórákat, amiktől sikeres volt az idei tanév is. Majd Csáki Dávid GTK HÖK elnök a hallgatók nevében mondott hagyományos köszönetet, gratulált a tanároknak és az egyetemi dolgozóknak egész éves munkájukért további sok sikert kívánva az elkövetkezendőkre.

Reggeli indítóként azokat, akik éhgyomorral kezdték a napot, zsíroskenyérrel, süteményekkel és kávéval várták. Az idei programban is sok aranyos és érdekes műsort találhattunk. Énekeltek és játszottak nekünk az Egyetem téri óvodások, láthattunk kutyás bemutatót. Kicsiknek és „kicsit” nagyobbaknak egyaránt volt légvár, kézműves foglalkozás, egészségügyi szűrés, körömdíszítés. Ezen kívül, hogy ne csak együnk, igyunk, mulassunk egész idő alatt, azok, akik féltették az alakjukat a sok finomság között, részt vehettek egy jó kis zumba-edzésen, kétszer fél órában.

Idén sem maradhatott el a foci, ám újításként most nem a GTK intézetei között zajlott csak a verseny. Ez alkalommal indult a SZIE GTK „válogatottja”, a Gödöllői Rendőrkapitányság csapata és a CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt is.

Az eredményt Káposzta József dékán úr hirdette ki. A kupa átadása közben gratulált az első helyezett CURRUS Zrt-nek (III.), a szintén első helyezett SZIE GTK „válogatottnak”(II.) és a tényleges elsőnek, a Gödöllői Rendőrkapitányság csapatának… Majd nagyon finom ebéd várta a kikapcsolódni vágyókat: babgulyás és rétes, igény szerint jégkrém is.

Az idei Családi Sportnap és Pedagógusnap mondhatni, hogy az újításoké volt. A focin kívül újdonság volt, hogy ez alkalommal magunkkal hozhattuk kedvenceinket is, így nemcsak a gyerkőcök, hanem a kutyák vidám játéka is körbevett minket a nap folyamán.

Ezen a napon egy kicsit mindenki levetkőzte vezetői, oktatói és hallgatói mivoltát, hogy együtt, kötetlenebbül szórakozhassanak.

Bencze Bernadett Kármen

Kategóriák:
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben
Kari pedagógusnap családi körben