Gyorsmenü

Japán hónap a GTK-n immár negyedik alkalommal

2017. március 1-jén elkezdődött az idei japán hónap, amely már hagyománynak tekinthető a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon. 2017. március 1-jén egy 16 fős japán csoport látogatott el hozzánk a Josai International University-ről, hogy a japánul tanuló, a Japánban kint járt hallgatóinkkal és néhány külföldi hallgatónkkal közösen rendhagyó rendezvényszervezés és gasztronómia órán vegyenek részt. A japán hallgatók a 2020-as tokiói olimpia és paraolimpia szervezésének részleteiről, közlekedési vonatkozásairól és az eseményekre kifejlesztett applikációkról tartottak előadásokat, míg a GTK-s magyar hallgatók a magyar gasztronómiába vezették be a japán társaikat, valamint bemutatták a 2017-es vízi világbajnokság szervezésének részleteit. Karunk külföldi hallgatói pedig a japán hallgatók számára meglehetősen ismeretlen témákat villantottak fel, úgymint a balkáni térség fesztiváljai, turisztikai látnivalói, valamint Ghána és Japán között fennálló kapcsolat.

2017. március 4-én pedig megérkezett 5 japán turizmus szakos hallgató az évek óta működtetett 1 hónapos részképzésre, akik az itt tartózkodásuk alatt turizmus tárgyakat tanulnak angolul, részt vesznek japán órákon, magyar órákon és számos kulturális és szakmai programon, hogy minél jobban megismerhessék az intézményt, a nálunk tanuló külföldi és magyar diákokat, valamint az ország kultúráját, történelmét és gasztronómiáját. Ezen kívül nem titkolt célunk a japán kultúra és nyelv megismertetése az érdeklődő hallgatókkal

Japán hónap a GTK-n immár negyedik alkalommal
Japán hónap a GTK-n immár negyedik alkalommal
Japán hónap a GTK-n immár negyedik alkalommal