Hírarchívum

Diplomamentő Program

Diplomamentő Program

Tájékoztatjuk mindazokat, akik sikeres államvizsgájukat követően a diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt nem szerezték meg, hogy a Kormány által támogatott Diplomamentő Programra még mindig lehet pályázni. A képzések augusztus végén elindultak, és év végéig folyamatosan indítunk új képzéseket, amelyre jelentkezhetnek.

70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt

70. születésnapján köszöntöttük dr. Szűcs Istvánt (fotó: Balázs Gusztáv)

70. születésnapján, bensőséges ünnepségen köszöntötték dr. Szűcs István egyetemi tanárt, az MTA doktorát egyetemünk gödöllői központjában pályatársai, tanítványai, kollégái és barátai. A megszólalók miközben sokoldalúan értékelték kutatói, oktatói, tudományszervezői és irodalmi tevékenységét, felidézték a hozzá kötődő személyes emlékeiket és élményeiket is.

Évnyitó Csíkszeredában

Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda (forrás: hereditatum.ro)

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2014. október 3-án 17:00 órától Tanévnyitó Ünnepséget tart a Csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermében. A Csíkszeredai Képzési Helyen a vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakunk képzése immáron harmadik éve nagy sikerrel folyik. A tanévnyitón ünnepi beszédet mond Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős Államtitkár Úr.

Dr. Bélyácz Iván akadémikus előadása a GTK-n

Dr. Bélyácz Iván akadémikus előadása a GTK-n

A Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara és a Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola szeretettel meghívja Önt Dr. Bélyácz Iván, akadémikus, IX. Osztály elnöke előadására.

Az előadás címe: Az MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának tudománypolitikai szerepe és kapcsolatai az egyetemi tudományos minősítési rendszerrel. Időpont: 2014. október 10. 10.00 óra. Helyszíne: GTK Tanácsterem, Főépület II. emelet 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Fogadás Szaúd-Arábia nemzeti ünnepe alkalmából

Fogadás Szaúd-Arábia nemzeti ünnepe alkalmából

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara szoros kapcsolatokat ápol a Szaúd-Arábiai Királyság magyarországi nagykövetségével. A nagykövetség közreműködésével számos külföldi hallgató érkezik a GTK alap és mesterszakjaira.

A Szaúd-Arábiai Királyság nemzeti ünnepe alkalmából tartott nagyszabású találkozón a Szent István Egyetem rektori szinten képviselte az egyetemünket.

Kari delegáció a nyitrai egyetemen

Kari delegáció a nyitrai egyetemen

A SZIE GTK delegációja Nyitrára látogatott a Szlovák Agrártudományi Egyetem tanévnyitójára, ahol Peter Bielik professzor urat ünnepélyes keretek között a Szenátus ismételten rektorrá avatta.

Agrárdiplomáciai előadások

Agrárdiplomáciai előadások

Egy érdekes előadássorozat indult az elmúlt héten az agrárdiplomáciáról angol nyelven, prominens előadókkal. Az előadások a jövőben minden szerdán 17.00-kor lesznek az MKK Tanácstermében (II. emelet). Várunk minden kedves érdeklődőt a rendezvényekre. Az alábbiakban olvasható a tervezett program:

Agricultural Diplomacy

Gyakornoki pozíció a MOL Nyrt-nél HR-területen

MOL Nyrt.

A MOL-csoport gyakornokot keres Budapest székhellyel Stratégiai HR gyakornok pozícióba. Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 30.

Kutatók Éjszakája 2014: A számvitel története

Kutatók Éjszakája 2014: A számvitel története

A közgazdaságtan kialakulásával, szinte egyidejűleg jöttek létre  azok a számszaki mérési folyamatok, amelyek elősegítették a dokumentálását a gazdasági folyamatoknak. A vállalati számvitel  nagyon sokrétű nemzetközi és nemzetgazdasági fejlődésen ment keresztül, amelynek egyes állomásai mindig is igazodtak az adott gazdasági keretekhez, fejlettségi szinthez. Ez egyrészt a gyakorlati életben dolgozók információ igényének megfogalmazásával másrészt a gazdaság piaci szereplőinek információval történő ellátásával  együtt formálódott.

Kutatók Éjszakája 2014: "A pénz nem minden, de jó ha van"

Kutatók Éjszakája 2014: "A pénz nem minden, de jó ha van"

A pénz kialakulása egy hosszú fejlődési folyamat eredménye, gyakorlatilag életünk minden területén jelen van, pénzért szinte mindent megvásárolhatunk. A pénz szükségszerűen csereeszköz, vagyis a dolog árának megfelelő mennyiségű pénzt egy adott piacon a dologra el lehet cserélni. A Kutatók éjszakáján a feltett kérdésinkre helyesen válaszolókat pénzzel jutalmazzuk, mert „a pénz nem minden, de jó ha van.

Oldalak