Gyorsmenü

FAO-ösztöndíjas hallgatóink workshopon a Földművelésügyi Minisztériumban

2015. december 14-én rendezték meg a Földművelésügyi Minisztériumban az évi szokásos szakmai workshopot a hazánkba – a Magyar Kormány és a FAO által alapított ösztöndíjprogrammal – érkező külföldi hallgatók számára.

Az eseményen előadást tartott Vladimir Rakhmanin úr, a FAO Európáért és Közép-Ázsiáért felelős Regionális Képviseletének vezetője, valamint számos minisztériumi szakember. Előbbi olyan jellegű globális témákról, mint az éhezés, a szegénység, a klímaváltozás, valamint a FAO szerepvállalása az említett kihívások leküzdésében, utóbbiak pedig elsősorban a magyar agrárágazat, és vidékfejlesztés helyzetéről. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével számos nagykövet, valamint diplomáciai testület képviselője is.

Az eseményen különösen nagy hangsúlyt kapott a 2007-ben indított ösztöndíjprogam, melynek köszönhetően 230 – a fejlődő afrikai, ázsiai és európai országokból származó – fiatal kapott lehetőséget magyarországi tanulmányok elvégzésére a mezőgazdasághoz, kertészethez, valamint a vidékfejlesztéshez kapcsolódó mesterszakokon hazánk vezető felsőoktatási intézményeiben. A 230 főből 160 már megszerezte a diplomáját és többségük visszament anyaországába, hogy a megszerzett tudással járuljon hozzá a helyi agrárágazat, valamint a vidéki térségek fejlődéséhez, de az alumni rendszernek köszönhetően, a folyamatos kapcsolattartás velük is biztosított és a Magyarországhoz fűződő szoros kapcsolatukat az itt töltött idő szép emlékei tovább éltetik.

A szakmai programot követően a hallgatók látogatást tettek a Magyar Országgyűlés épületében.

Kategóriák:
Elsőéves FAO ösztöndíjas GTK-s hallgatók szakmai workshopon a Földművelésügyi Minisztériumban