Gyorsmenü

Véget ért a japán hónap a GTK-n

A GTK-n részismereti képzésben résztvevő japán hallgatóknak 2018. március 23-án Dr. Káposzta József dékán úr elismerő oklevéllel ismerte el munkáját, amellyel ezt a 7 éve tartó hagyományt tovább éltették. A hallgatók power point prezentáció segítségével mutatták be élményeiket, tapasztalataikat, melyekkel úgy érzik gazdagabbak lettek a SZIE-GTK-n és Magyarországon. A rendezvény zárásaként pedig japán ételkülönlegességekkel kedveskedtek az oktató kollégáknak, melyeket ők maguk készítettek. Bízunk benne, hogy a jövőben is hasonlóképpen eredményesen meg tudjuk majd tartani ezt az immáron tradicionálisnak nevezhető programsorozatot.

Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n
Véget ért a japán hónap a GTK-n