Gyorsmenü

Talléravató Csíkszeredában

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara a 2012/13-as tanévben székhelyen kívüli képzési formában – 8 év szünet után – újra elindította a vidékfejlesztési agrármérnök MSc képzését. Az első évfolyamban 30 fő, majd a 2013/14-es tanévtől kezdődően – idén immár ötödik alkalommal – 40 székelyföldi hallgató vett/vesz részt tandíjmentesen a képzésben.

2018. április 6-án került sor a végzős évfolyam Talléravató báljára, melynek hivatalos része – hagyományainkhoz híven – idén is a Márton Áron Gimnáziumban került megrendezésre. Az eseményen beszédet mondott Dr. Káposzta József, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánja, illetve Dr. Tóth Tamás, a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese. A végzős hallgatók nevében Mákszem Hunor és Fekete Lehel mondott köszönetet az Egyetem oktatóinak, illetve az Anyaországnak a képzés elindításáért, illetve az abban végzett oktatói tevékenységért. Végezetül Dr. Káposzta József dékán Úr 27 hallgatónak adta át a GTK-s tallért. Az ünnepi programot bál követte, melynek a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány adott otthont.

A végzős évfolyam záróvizsgájára a gödöllői Campuson kerül sor 2018. június 6-án, ahol 27 székelyföldi hallgató ad számot a képzés során elsajátított ismereteiről. A sikeres záróvizsgát tett hallgatók 2018. június 9-én vehetik át diplomájukat a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar diplo