Gyorsmenü

SZIE GTK a XXXII. OTDK-n

Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: A XXXII. OTDK eredményei

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia sorozat 2015 tavaszán (március és április hónapokban) került megrendezésre 16 szekcióban. Hagyományainknak megfelelően karunkról népes hallgatói csoport vett részt a rendezvényeken. A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara 47 pályamunkát nevezett a rendezvény sorozat 4 szekciójába, melyek közül 41 pályamunka bemutatása történt meg. Karunk hallgatói kiváló teljesítményükkel 1 db első, 3 db második és 4 db harmadik helyezést, valamint 7 különdíjat hoztak haza intézményünkbe. Oktatóink közül közel 30 fő vett részt a szekciók munkájában bizottsági elnökként, tagként, bírálóként.

Agrártudományi Szekció

Szegedi Tudományegyetem, 2015. április 8-10.

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karát 11 pályamunkával 11 hallgató képviselte. A konferencián Erdélyi Dániel (témavezető: Dr. Ritter Krisztián,
Dr. Borsos Béla
) pályamunkájával első helyezett lett, míg Horváth Bálint, Erdélyi Dániel közös munkája (Dr. Nagy Henrietta, Áldorfai György) 2. helyezést ért el. Különdíjban részesült Szabó Stella (Nagyné Dr. Pércsi Kinga).

A rendezvényen Horváth Bálint, Erdélyi Dániel (Dr. Nagy Henrietta, Áldorfai György) pályamunkája érdemelte ki a kiemelkedő Prezentációs különdíjat, mely eredményeként a Magyar Tudományos Akadémián is bemutathatták rendkívül jól felépített előadásukat.

A konferencián az alábbi hallgatók vettek részt:

hallgató neve

pályamunka címe

Bodor Dávid

A hazai libamáj vertikum helyzete, különös tekintettel a termelői szegmensre

Erdélyi Dániel

Az ökofalu koncepció felhasználási lehetőségei a Zselici aprófalvak fejlesztésében

Horváth Bálint - Erdélyi Dániel

A Szentendrei és Váci kistérség területi elemzése a Dunakanyar Natúrpark koncepció megalapozására

Kozma Zsuzsanna

A fehérjenövények jelentősége a szántóföldi növénytermesztés szerkezetében

Körmendi Anna

A szegedi fűszerpaprika gazdasági hatása és vidékfejlesztési jelentősége

Nyírő András

Innovációt támogató IT megoldások kisgazdaságokban

Rátkay András

Egy lehetséges üzemszabályozási modell adaptációja Hajdúnánás példáján

Sorbán Mihály

Homoródalmás község fejlesztési lehetőségeinek elemzése

Szabó Stella

Az alternatív tojótyúk-tartó gazdaságok hazai termelési helyzetének vizsgálata

Széles Bence

Az ökológiai gazdálkodás helyzetének bemutatása a Molnár Biokert termelési és értékesítési profiljának elemzése tükrében

Szili Viktor

A magyar, dán, lengyel és szlovák agrárüzemek versenyképessége a FADN adatbázisa alapján

 

Közgazdaságtudományi Szekció

Budapesti Gazdasági Főiskola, 2015. április 9-11.

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara 26 pályamunkával 26 hallgató vett részt a konferencián. Összességében 1 db második, 4 db harmadik és 5 db különdíjat nyertek hallgatóink. A konferencián 2. helyezést ért el Mihálka Benedek (Urbánné Malomsoki Mónika, Dr. Pitlik László).  3. helyezést ért el Ádám Csenge Nikolett (Dr. Farkas Tibor), Gaál Barnabás  (Prof. Dr. Szabó Lajos), Sembery Tünde (Csehné Dr. Papp Imola), és Zeke Nóra (Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna) Különdíjban részesült Horváth Eszter (Urbánné Malomsoki Mónika), Szántai Kármen Judit (Dr. Villányi Judit, Bedéné Dr. Szőke Éva), Tari Katalin (Reicher Regina), Turi Antal (Dr. Horváth Zoltán) és Ulrich Ádám (Dr. Ritter Krisztián)

A konferencián az alábbi hallgatók vettek részt:

hallgató neve

pályamunka címe

Ádám Csenge Nikolett

Nógrád megye turisztikai tematikus térképe

Árvai Viktória

Állatasszisztált terápiával foglalkozó vállalkozás létrehozása és annak szolgáltatási palettája iránti igény felmérése.

Balázs Judith

A Bonbonetti Kft. Makro- és mikrokörnyezetének, belső adottságainak elemzése a vállalat piaci helyzetének javítása érdekében

Barta Gabriella

A szolgáltatásmenedzsment szerepe, fejlesztési lehetősége az FHB Bank Zrt.-nél

Biacsi Tamás

A sikeres vezető társas készségei

Bozsó Ivett

A Hungaroring tevékenységének elemzése

Fehér Bettina

Az Állami Számvevőszék szerkezeti átalakulásának összehasonlító elemzése

Gaál Barnabás

A hazai kisvasutak fejlesztési lehetőségei

Gál Alexandra

Az agrárium finanszírozásának bemutatása különös tekintettel az OTP Bank gyakorlatára

Garamvölgyi Judit

A kulturális intelligencia és a multikulturális munkahelyi környezet vizsgálata

Harmat Vanda

A 2008-as gazdasági válság hatása a hazai kulturális turizmusra

Hevesi Ildikó Andrea

Bormarketing és az Y-generáció kapcsolatának vizsgálata a Mátraaljai borvidéken

Horváth Eszter Katalin

A vallási és kulturális turizmus - mint turisztikai termékek- együttélése Rómában

Kovács Zsuzsánna

Híd a határok között A Duna Televízió működése a határon túli magyarok tükrében

Mihálka Benedek

A várossá-nyilvánítás korlátai, lehetőségei Pest megyében

Nagy Gábor Dániel

A 2008-as gazdasági válság hatása a budapesti ingatlanpiacra a Zöld & Zöld ingatlankezelő Kft. példáján keresztül

Németh Nikolett

Fogyasztói szokások felmérése az étrend-kiegészítők körében az élelmiszerbiztonság szempontjából

Névery Tamás

2008-as gazdasági válság pénzügyi piacokra gyakorolt hatásának elemzése a reflexivitás elmélet aspektusából

Sembery Tünde

A munka-magánélet egyensúly jelenléte a vállalati HR gyakorlatban

Stranszki Tímea

Esélyegyenlőség a munkaerőpiacon a lakhely és a családi háttér szempontjából

Szántai Kármen Judit

Kis szállodák összehasonlítása Budapest XVI. kerületének zöldövezetében – avagy a SAS visszatérése Budapestre

Tari Katalin

A közösségi portálok hatása az online értékesítésekre

Tóth Fruzsina Noémi

A Mind-Diák Iskola Szövetkezet gödöllői divíziójának elemzése, folyamatszempontú megközelítésben

Tóth Réka

Muzsikusok szimfóniája, avagy a zenészek munkaerőpiaca

Turi Antal

Az információs technológia szerepe a vállalati versenyképesség növelésében (az eddigi fejlődés és a jövő lehetőségei)

Ulrich Ádám

Berettyóújfalu településemarketingjének és kistérségi hatásainak vizsgálata

Zeke Nóra

A Tisza-tó falusi- és ökoturizmusa

 

Had- és Rendészettudományi Szekció

Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, 2015. április 15-17.

A Had- és Rendészettudományi szekcióba két hallgatónk, 3 pályamunkával nevezett. Gódor Amelita Kata (Dr. Káposzta József) különdíjat kapott, míg Horváth Domokos (Prof. Dr. Szilágyi Tivadar), aki két pályamunkával vett részt a rendezvényen, 2 tárgyjutalmat is kapott.

A konferencián az alábbi hallgatók vettek részt:

Gódor Amelita Kata

Fogyasztók megtévesztése az élelmiszeripari, és élelmiszerkereskedelmi szektorban

Horváth Domokos

Budapest turizmusbiztonsági helyzete máltai kutatás fényében

Horváth Domokos

Magyarország helyzete turizmusbiztonsági szempontból

 

 

Pedagógia, Pszichológia, Andragógia és Könyvtártudományi szekció

Debreceni Egyetem, 2015. április 15-17.

A Pedagógia, Pszichológia, Andragógia és Könyvtártudományi szekcióba egy hallgatónk, Nagy Lilla (Dr. Budavári-Takács Ildikó) nevezett, aki kiváló teljesítményének köszönhetően a második helyezést kapta.

A konferencián az alábbi hallgatók vettek részt:

Nagy Lilla

A magyar és német pályakezdő informatikusok karrierépítési tudatosságának vizsgálata és összehasonlítása

 

A hallgatók nevezését és a rendezvényeken történő részvételét az NTP-XXXII.OTDKR-M-14-0003 számú "SZIE GTK által a XXXII. OTDK-ra benevezett tehetséges hallgatók részvételének támogatása" című projekt támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Tehetség Program és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével!