Gyorsmenü

„A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk”

Az idei évben, május 16-án immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll verseny. A rendezvényen a Szent István Egyetem két csapattal is részt vett.

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (SZIE GTK) Turizmus-vendéglátás szakos hallgatóinak idén is sikerült elhoznia az elismerő II. helyezést. A csapat tagjai: Bencze Bernadett, Hedrich Bernadett, Horváth Domokos, Mókus Imola, Vincze Nóra. A csapat felkészítője: Farkasné Inkret Judit mb. főosztályvezető.

A versenyen szépen szerepelt még a SZIE GTK Gazdálkodási és menedzsment szak csapata is. A csapat tagjai: Felföldi Judit, Hornyák Aletta, Tóth Máté, Veres Norbert és Zelovics Zoltán. A csapat felkészítője: Dr. Markó Olga adjunktus.

Mivel 2015 a fejlesztés éve, ezért a verseny mottója „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk”. Az idei évben először a vetélkedő a „Mi így csináltuk, Ti hogy folytatjátok” viselkedéskultúra konferenciával kerül megnyitásra 2015. május 15-én.

A verseny előfeladataként a csapatoknak egy-egy három perces videót kellett készíteniük „A mi világunk” jelmondattal, melyben be kellett mutatniuk egyetemüket, hagyományaikat, szokásaikat.

Az egész napos rangadó 16 feladatból állt össze. Többek között szerepelt a programban rendezvényszervezés, címerfelismerés, IQ teszt, a versenyzőknek bizonyítaniuk kellett a hétköznapi, az EU-s és a diplomáciai, valamint az egyházi, katonai és sport protokollban való jártasságukat is. Ezen felül minden csapatnak készülnie kellett egy három perces táncbemutatóval is.

A zsűri elnöke Bokor Balázs nagykövet úr volt.

Az eseményen ez alkalommal is több hazai felsőoktatási és határon túli köz-, illetve felsőoktatási intézmény képviseltette magát.

Ezúton gratulálunk a részt vevő hallgatóinknak és felkészítő oktatóinknak!

Képünkön Bencze Bernadett, Hedrich Bernadett, Horváth Domokos, Mókus Imola, Vincze Nóra.

Kategóriák:
Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll verseny
Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll verseny