Gyorsmenü

Különdíjat kapott a SZIE csapata az idei OPEV-en

Február 6-8 között került megrendezésre a XIII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny (OPEV). A három napos versenyre 16 egyetem nevezte csapatait. Minden évben nagyon szoros a küzdelem, hiszen egyetemenként (karonként) csak egyetlen csapat vehet részt győri feladatmegoldáson. Idén a gödöllői Szent István Egyetemet a PMT, azaz a Project Management Team képviselte; név szerint: Szunyog Vivien, Csáki Dávid, Egei Szilárd és Sipos Márton.

Hogy mi is az OPEV? Az ország egyik legnagyobb esetmegoldó rendezvénye, melyen a csapatok feladata egy létező vállalat valós, aktuális pénzügyi problémájára vonatkozó írásos javaslat elkészítése, majd annak prezentálása a zsűri felé. A részvétel már önmagában is érték, mivel a résztvevők nem csak kapcsolatokat tudnak építeni, de sok tapasztalatot szerezhetnek valós problémák megoldásával, versenyhelyzetben való szerepléssel, valamint a nyomás alatti munkavégzéssel kapcsolatban. Idén a megoldandó feladatot, számos tárgyi, valamint pénzbeli nyereményt a NEMAK Kft. biztosította.

Az esettanulmányt a csapatok pénteken 15.30-kor vehették kézbe először. 3 órájuk volt, hogy átgondolják, mit és hogyan szeretnének számolni. A csapattagok elmondása alapján, ez az idő „felesleges” volt. Szívesen elkezdték volna már a számításokat is, ha lett volna rá lehetőség. Szombaton reggel 8.00-kor léphettek be a versenyzők a két számítógéppel felszerelt terembe. Ekkor kapták meg a könyveket is, melyeket az előző nap a szervezők begyűjtöttek, ellenőriztek. Az előző versenyen még 9, most azonban már csak 8 órás feladat-kidolgozás után, 16.00-kor a csapatoknak három fájlt kellett leadniuk. Excel-lel készítették el számításaikat, a vezetői összefoglalót Word-ben írták, a prezentációt pedig Power Point-tal szerkesztették meg.

A csapatokat, munkájuk alapján osztotta két döntőbe az előzsűri. Az A döntőbe került az első hat, a B döntőbe pedig a második hat legjobb megoldás. Azok a csapatok, akik nem kerültek be egyik döntőbe sem, a prezentációjukat már nem tarthatták meg.

A B döntő zsűritagjainak maximális elismerését nyerték el a PMT-s prezentálók, így kerültek I. helyre. Emellett nagyobb dicsőségnek könyvelték el a csapattagok a különdíj elnyerését. A NEMAK Kft. kiemelte a számára legjobban tetsző megoldásokat. A három csapat közt a SZIE csapatát is díjazta. Tehát annak ellenére, hogy az első hatba nem jutottak be, a NEMAK-nál a harmadik helyen végeztek.

Összességében:

  1. Budapesti Corvinus Egyetem
  2. Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár
  3. Miskolci Egyetem
  1. Szent István Egyetem

Különdíjasok:

  1. Miskolci Egyetem
  2. Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár
  3. Szent István Egyetem
Kategóriák:
Különdíjat kapott a SZIE csapata az idei OPEV-en