Gyorsmenü

Hallgatók

Az Agrár Management Alapítvány pályázati felhívása

Az Agrár Management Alapítvány pályázati felhívása

Emlékeztető! Az Agrár Management Alapítvány 2014. évi második pályázati felhívására a pályázati anyagokat 2015. január 9-ig be lehet nyújtani. A pályázaton egyetemi hallgatók, fiatal oktatók és pályakezdő diplomás szakemberek vehetnek részt a következő témákban:

Hallgatók a tudományban - Az első világháború kitörésének 100. évfordulója

Hallgatók a tudományban - Az első világháború kitörésének 100. évfordulója

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia - hagyományteremtő jelleggel - első alkalommal került megrendezésre, melynek célja volt egyrészt megemlékezni az első világháborúról (ami 100 éve tört ki) vendégelőadók által tartott színvonalas előadásokkal, másrészt a hallgatók kutatásba történő bevonása, akik a lexikális tudásuk bővítése mellett érzelmileg is megközelítették a háború borzalmait, az embereket ért szenvedéseket. Rendezvényünkre 2014. november 20-án a Szent István Egyetem (2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.) Földszinti Rektori Dísztermében került sor.

SZIE siker a helyi gazdaságfejlesztés témakörében kiírt versenyen

SZIÉ-s siker a helyi gazdaságfejlesztés témakörében kiírt versenyen

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Miskolci Egyetem Világ és Regionális Gazdaságtan Intézete valamint az Észak-Magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány által meghirdetett Margó esettanulmány készítő verseny célja a periférikus településeken megvalósult iránymutató helyi gazdaságfejlesztési kezdeményezések bemutatása, értékelése a fenntarthatóság javítása és a meglévő kezdeményezések tovább fejlesztésére irányuló javaslatok megfogalmazása volt.

InnoDiákok Fóruma

InnoDiákok Fóruma

Kik a jövő feltalálói? Milyen lehetőségeket kínálnak a Magyar Tudományos Akadémia intézetei a kutatás iránt érdeklődő diákoknak? Milyen tudományos projekteken dolgozhatnak mentoraikkal a legfiatalabb kutatók?

CEEPUS Freemover egyéni mobilitási pályázatok

CEEPUS Freemover egyéni mobilitási pályázatok

A felhívás aktív státuszú hallgatók és főállású egyetemi/főiskolai oktatók számára nyitott, Magyarország bármelyik akkreditált felsőoktatási intézményéből pályázható bármely CEEPUS partnerország akkreditált felsőoktatási intézményeibe. CEEPUS partnerországok: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Macedónia, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia. A pályázatok benyújtásának határideje: november 30.

Ujvári János diplomadíj-pályázat

Ujvári János diplomadíj-pályázat

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázaton elnyerhető díjat létesít a 2015. februárjában végzős hallgatok részére. A pályázatra való jelentkezés határideje 2014. november 17., a pályázat leadási határideje 2015. március 13. Bővebb információ megtalálható a castolt pályázati felhavásban.

ShopAlike.hu ötletverseny

ShopAlike.hu ötletverseny

A Visual Meta GmbH és az általa működtetett ShopAlike.hu online bevásárlóközpont pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára "ShopAlike.hu ötletverseny" címmel. Olyan hallgatók jelentkezését várják, akiket érdekel az e-kereskedelem, tisztában vannak az internet és az online marketing világában zajló legújabb trendekkel, és tudásukat, ötleteiket szívesen megvillantanák a gyakorlatban is.

Gyakornoki pozíció a KPMG-nél

Gyakornoki pozíció a KPMG-nél

A KPMG Humán Erőforrás Osztálya gyakornoki pozíciót hirdet meg bérszámfejtés területére novemberi kezdéssel. A részletes felhívás lentebb tölthető le.

Beszámoló a Kari Napról

Beszámoló a Kari Napról

2014. október 9-én a Szent István Egyetem területén került megrendezésre a GTK Kari nap. A rendezvényre több mint 400 fő jelezte részvételét.

A nap célja a Kar egységének erősítése, a tanárok és diákok közötti közvetlen légkör megteremtése és a nemzetközi kapcsolatok ápolása volt. Örömmel láttuk, hogy a tervünk elérte célját. Több BKH-s és külföldi hallgatókból álló csapat is regisztrált, a tanárok csapatai pedig a jelentkezések közel 15%-át tették ki.

Diplomamentő Program

Diplomamentő Program

Tájékoztatjuk mindazokat, akik sikeres államvizsgájukat követően a diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt nem szerezték meg, hogy a Kormány által támogatott Diplomamentő Programra még mindig lehet pályázni. A képzések augusztus végén elindultak, és év végéig folyamatosan indítunk új képzéseket, amelyre jelentkezhetnek.

Oldalak