Hírarchívum

Kutatók Éjszakája 2016-ban is

Kutatók Éjszakája 2016-ban is

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar az idei évben 22 érdekfeszítő programmal készült a Kutatók Éjszakája elnevezésű programsorozatra. Az ingyenes előadásoknak és kísérleteknek helyet biztosító esemény 2016. szeptember 30-án kora délutántól az esti órákig állt az érdeklődők rendelkezésére. A legtöbb program minden korosztály számára látogatható volt. A rendezvény a színvonalas programoknak, valamint a magas látogatottságnak köszönhetően sikeresen zárult.

Stumpf István alkotmánybíró előadása

Stumpf István alkotmánybíró előadása

A Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszék meghívására október 19-én Hatalommegosztás és a végrehajtó hatalom prezidencializálódása címmel prof. Stumpf István alkotmánybíró, volt kancelláriaminiszter tartott előadást karunk üzleti szakos hallgatói számára.

Felvételizz a SZIE GTK-ra!

Felvételizz a SZIE GTK-ra!

Az Oktatási Hivatal idén is meghirdeti  a keresztfélévs felvételi eljárást, amelynek beadási határideje 2016. november 15.

Ez a szerda más volt, mint a többi

Ez a szerda más volt, mint a többi

Izgalmasan telt az október 19-i „Közszféra vs. Versenyszféra Karrier Nap” a GTK Budapesti Képzési Helyén. Első alkalommal került megrendezése a BKH-n Karrier Nap, amely témáját tekintve - rendhagyó módon - azt a célt tűzte ki, hogy megismerteti az érdeklődőkkel az állami és a piaci szektor munkáltatói elvárásait, hasonlóságait és különbségeit.

Az Agrár Management Alapítvány pályázati felhívása

Az Agrár Management Alapítvány pályázati felhívása

Megjelent az Agrár Management Alapítvány pályázati felhívása, mely a csatolt dokumentumok  között olvasható. Benyújtási határidő: 2016. november 18.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni ÜTI Vállalatgazdasági és Menedzsment tanszéken lehet Prof. Dr. Illés Bálint Csaba egyetemi tanárnál (2009-es mellék).

Szent István Ösztöndíj, 2016/2017. tanév

Megjelent a Szent István Egyetem Tanácsa által 2002. november 27-én, Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmából alapított Szent István Ösztöndíj aktuális pályázata.

„Legyél Te is jogÁSZ!”

A SZIE GTK Közgazdaságtudományi, Jogi és Módszertani Intézet Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszéke a Kar megalapításának 30. évfordulója tiszteletére „Legyél Te is jogÁSZ!” Jogesetmegoldó versenyt hirdet

A Visegrádi Egyetemi Szövetség jubileumi közgyűlése

A Visegrádi Egyetemi Szövetség jubileumi közgyűlése (fotó: Balázs Gusztáv)

Szeptember 18-20. között rendezték meg a Szlovák Agrártudományi Egyetem kezdeményezésére az öt évvel ezelőtt alakult Visegrádi Egyetemi Szövetség jubileumi közgyűlését a Szent István Egyetemen (SZIE).

Demonstrátori pályázat a 2016/2017. tanévre

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar - a demonstrátorok foglalkoztatásáról szóló 2/2014. Dékáni Utasításban foglaltak alapján - pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2016/2017. tanévre.

I. A pályázat feltételei

Demonstrátori pályázatot adhat be:

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj

A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjat hirdet alapképzésben (gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel) és mesterképzésben (pénzügy, regionális és környezeti gazdaságtan, vezetés és szervezés) résztvevő hallgatók számára. Az MNB Kiválósági Ösztöndíjat egy teljes tanév (10 hónap) időtartamára lehet elnyerni. Az Ösztöndíj havi összege 30.000 Ft, amelyet a Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara folyósít a szokásos ösztöndíj utalásokkal egyidőben.

Oldalak