Gyorsmenü

Diplomaátadó ünnepség karunkon

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar téli diplomaátadó ünnepségét december 20-án tartották a gödöllői aulában. A végzett hallgatókat és a résztvevőket Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és dr. Káposzta József, a kar dékánja köszöntötte. Az eseményen részt vett dr. Tőzsér János rektor.

Jakab István az Országgyűlés nevében köszöntötte a megjelenteket, kiemelten a végzett hallgatókat. Kifejezte meggyőződését, hogy a friss diplomások elegendő tudással rendelkeznek ahhoz, hogy szakmai pályafutásuk első lépéseit megtegyék. Az egyetemen megszerzett erős alapra kell a jövőben építkezniük. 

- Önök a jövő lehetőségét hordozzák, a század alapjait erősítik, megalapozzák a következő generációk jövőjét is – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy a versenyben csak tudással lehet boldogulni. 

Az Országgyűlés alelnöke köszönetet mondott az egyetem tanárainak azért a munkáért, amivel a SZIE a magyar agrárképzés kiemelkedő intézményévé vált. Úgy vélte, hogy a gödöllői székhelyű intézmény a jövőben is meghatározó szerepet tölt majd be a felsőoktatásban.

Jakab István méltatta a külföldi hallgatók számának jelentős emelkedését, mivel a magyar hallgatók megismerhetik más népek szokásait, hagyományait, gondolkodását, s életre szóló barátságok alakulhatnak ki közöttük. Befejezésül a szülőknek mondott köszönetet a végzett hallgatók tanulmányainak támogatásért.

Az ünnepségen címzetes egyetemi tanári elismerő címben részesült dr. Bozsó Zoltán dandártábornok, a Gödöllő Rendőrkapitányság vezetője, dr. Emőkey András, a Gazdaság- Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi és Tanárképző Intézetének nyugalmazott egyetemi docense, dr. Lentner Csaba professzor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Kar Közpénzügyi tanszékének vezetője és dr. Ungvári László, a TH Wildau rektora.

Címzetes egyetemi docensi címben részesült dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia főtitkára, Gál Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank tanácsadója, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Mező Gyula, a Wallis Asset Management Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese és dr. Mura László, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese.

Kategóriák:
Diplomaátadó ünnepség karunkon - fotó: Balázs Gusztáv