Gyorsmenü

Diplomaátadó ünnepség a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara június 13-án tartotta diplomaátadó ünnepségét a gödöllői aulában. Az eseményen több mint 500 Gödöllőn, Budapesten és Csíkszeredában végzett hallgató vette át oklevelét, a tanulmányai befejezését tanúsító okiratot valamint a japán Josai International University-vel kötött együttműködési megállapodás alapján az egy éves részképzésben részt vett hallgatók a tanulmányaik elvégzését igazoló bizonyítványukat.

Az ünnepségen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és dr. Káposzta József dékán köszöntötte a kar új diplomásait. A végzős hallgatók nevében Molnár Dorina Kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgató búcsúzott.

Az eseményen bejelentették, hogy a 2014/2015. tanévben kiváló munkájuk alapján a következők részesültek miniszteri és egyetemi kitüntetésben:

Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett: dr. Zéman Zoltán egyetemi docens

Professor Emeritus cím: dr. Makó Csaba egyetemi tanár, dr. Szelényi László főiskolai tanár

Doctor Honoris Causa: dr. Székely Csaba egyetemi tanár

SZIE Babérkoszorú Arany fokozat: dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dr. Papp János egyetemi docens

SZIE Babérkoszorú Ezüst fokozat: dr. Budavári-Takács Ildikó egyetemi docens, Naárné dr. Tóth Zsuzsanna egyetemi docens, Némediné dr. Kollár Kitti adjunktus, Bankóné Simon Margit igazgatási ügyintéző

SZIE Babérkoszorú hallgatói fokozat: Nagy Dániel EHÖK elnök, Balogh Barbara EHÖK tag

Címzetes egyetemi tanári elismerő cím: dr. Bozsó Zoltán r. dandártábornok, dr. Emőkey András ny. egyetemi docens, dr. Lentner Csaba egyetemi tanár, dr. Ungvári László rektor

Címzetes egyetemi docensi elismerő cím: dr. Dubéczi Zoltán az MRK főtitkára, Gál Zsolt tanácsadó, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Mező Gyula vezérigazgató-helyettes, Mura Ladislav dékánhelyettes

PRO Fakultate Nemzetközi Emlékérem: Prof. Maria Nowicka-Skowron rektor

A Szent István Egyetem rektora – a kar felterjesztésére – dr. Fehér István professzor emeritus részére Pro Negotio Universitatis elismerő oklevelet adományozott.

Az ünnepségen dr. Bíró Tibor, a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának dékánja Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke részére címzetes egyetemi docensi elismerő címet adományozott.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tanácsa címzetes egyetemi docensi elismerő címet adományozott dr. Artyunján Alex részére.

A 60 éve végzett hallgatók közül gyémántoklevelet vehetett át Kirchner József, Széles Sándor, Tóth Tihamér és Vaskó Sándor. Aranyoklevelet vett át az 50 éve végzett Deák Imre és Dr. Tiba István.

Dékáni Elismerő Oklevélben részesült Bálint Csaba PhD hallgató, Csáki Dávid Gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgató, Dudás Evelin Kereskedelem és marketing alapszakos hallgató, Hedrich Bernadett Turizmus-vendéglátás alapszakos hallgató, Kaputa Zoltán Kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgató, Molnár Dorina Kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgató.

GTK Elismerő Oklevelet vehetett át Bese Mária ügyvivő szakértő, Gódor Bettina igazgatási ügyintéző és dr. Veresné dr. Valentinyi Klára egyetemi docens.

Dékáni Dicséret kitüntetésben részesült F. Orosz Sára adjunktus, Juhászné Klér Andrea mestertanár, Kádár Péterné kisegítő alkalmazott, Turza Brigitta ügyvivő szakértő, Varga Erika adjunktus.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatói kiemelkedő oktatói teljesítményéért a 2014/2015 tanév Legjobb Oktatója Díjat dr. Pataki Lászlónak, az Üzleti tudományok Intézete egyetemi docensének ítélték oda.

Az ünnepségen adták át Karunk MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány szerinti tanúsítványát.

Kategóriák: