Gyorsmenü

Befejeződött a Had- és Rendészettudományi Szekció

Pénteken a Szent István Egyetemen (SZIE) befejeződött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciója, amit a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (GTK) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karával közösen rendezett.

A záró ünnepség Prof. Dr. Harai Dénes, az OTDT Had- és Rendészettudományi Szakmai Bizottsága elnökének értékelésével kezdődött. Az egyetemi tanár kiemelte a résztvevők korszerű témaválasztását, igényes prezentációját és a hölgyek magas arányát valamint azt is, hogy az előadások számára azt mutatták, hogy a hallgatókat a megoldások keresése jellemzi. Egyetemeinket aktív tudományos központtá a tanárok és a hallgatók együttműködése teheti, szögezte le.

Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke, a házigazda intézmény rector emeritusa visszaemlékezett arra, hogy ez a szekció a hatvan éves tudományos diákköri mozgalom fiatalabb műhelyei közé tartozik, hiszen első alkalommal 25 éve szervezték meg, nem kis mértékben az akkori gödöllői gépészmérnöki kar kezdeményezésére. A had- és rendészettudományi TDK mindig is törekedett arra, hogy nyisson a civil társadalom felé, hangsúlyozta. Ezen az úton jelentős lépés volt a mostani tanácskozás megrendezése a SZIE székhelyén.

A köszöntők után az ünnepélyes eredményhirdetés következett. A tagozati eredményekmegtekinthetők e hírhez csatolt prezentációban.

Az ünnepségen számos különdíjat és tárgyjutalmat is átadtak, majd Kolossa Sándor, a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának képviselője gratulált a helyezetteknek.

Dr. Szilágyi Tivadar, a SZIE GTK tudományos dékánhelyettese, a szekció ügyvezető elnöke elmondta, hogy a kétnapos program szervezésében 70 rendező működött közre.

„Semmi sem emel fel, csakis az alázat” – idézte az egyetem névadójának bölcsességét zárszavában dr. Káposzta József, a SZIE GTK dékánja. Erre gondolt, valahányszor elhangzott az eredményhirdetésen a közszolgálatban dolgozó díjazottaktól a „A hazámat szolgálom!” válasz. Úgy érzi, hogy ez a mondat sokkal többet jelent a köszönetnél.

A dékán nagyra becsülését fejezte ki az OTDT-nek, hogy 2013-ban a karra bízta az idei szekció rendezését. Elismerését fejezte ki kollégáinak, a bírálóknak, mindazoknak, akik részt vettek a konferencia előkészítésében és bonyolításában.

Végezetül dr. Káposzta József átadta a szekció vándorserlegét Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornoknak, az NKE Rendészettudományi Kar dékánjának. 2017-ben ez a kar lesz a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójának a házigazdája.

Kategóriák:
Befejeződött a Had- és Rendészettudományi Szekció