Gyorsmenü

„Akikre büszkék vagyunk”

2018. november 8-án tartottuk meg „Akikre büszkék vagyunk” / „Whom we are proud of” című nemzetközi hallgatói konferenciánkat, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe -2018 rendezvénysorozat keretein belül szerveztünk meg. A konferencia azzal a céllal került megrendezésre, hogy lehetőséget biztosítson oktatóink, hallgatóink és más érdeklődők számára, hogy megismerkedhessenek a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon tanuló külföldi diákok által képviselt országokból származó akár nemzetközileg is elismert hírességekkel, büszkeségekkel. Kíváncsiak voltunk arra, hogy hallgatóink kikre büszkék az általuk képviselt országokból, milyen tudósokat, művészeket, politikusokat, zenészeket, stb mutatnak be az érdeklődőknek.

12 rendkívül színes és érdekes előadás hangzott el 10 országból (Kirgizisztán, Palesztina, Ghána, Kenya, India, Kazahsztán, Jordánia, Oroszország, Indonézia, Pakisztán) érkezett hallgatótól.  A programon közel 30 fő vett részt. Ez az esemény lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy közel 3 óra alatt egy virtuális utazás keretein belül bejárhassák az egész világot és megismerkedhessenek tőlünk távol eső országok kultúráival és a prezentációkat követően egy csésze kávé, tea, sütemény mellett kötetlen beszélgetéseket folytassanak egymással. Az előadást tartó hallgatóink oklevelet és egy csekély ajándékot vehettek át tőlünk a workshop zárásaként.

 

„Akikre büszkék vagyunk”
„Akikre büszkék vagyunk”
„Akikre büszkék vagyunk”
„Akikre büszkék vagyunk”
„Akikre büszkék vagyunk”
„Akikre büszkék vagyunk”